A családkutatásnak szomorú, sőt, ahogy a következő példa mutatja, néha egészen krimibe illő pillanatai is vannak. Mivel szervesen a családhoz tartozó történetről van szó, közzétesszük, ám az a rokon, akiről most szó van, nem szeretné magát felfedni. Nem azért, mert ne vállalná, hogy min ment keresztül, hanem mert ez már nem számít. Aki ismeri, úgyis tudja. A történet a fontos, hogy megértsük őt, az életét, és azt a történelmi környezetet, amelyben élt. 

Pedig a történet jól kezdődik. Szerető családban nevelkedett, jómódú szülők gondoskodtak róla és testvéreiről. Minden esélye megvolt arra, hogy ő is a felmenőkhöz hasonlóan szépívű karriert fut be, bár ő más szakmát választott. Talán ez lehetett a baj? Első gyerekként lehetséges, hogy nem ezt várták tőle, hanem a rózsakertészet hagyományainak ápolását, nem tudhatjuk. De ő más úton indult el, és ez az út először sikerrel volt kikövezve. Övé volt Budapest egyik legelegánsabb étterme. Aki csak Budapest belvárosában megfordult, ismerte. Az étteremnek helyet adó patinás épületet ma is sokan ismerhetik, bár már nem étteremként funkcionál. A rokonok előszeretettel étkeztek itt, és utána szívesen fényképezkedtek együtt a kellemes élményt megörökítendő. A fotókon békebeli hangulat uralkodik, mindenki kiegyensúlyozott, derűs és nyugodt. Bizonyára főhősünknek is megvolt minden oka az elégedettségre – egy darabig. Addig, amíg a korabeli cikkek tanúsága szerint az étterem egy beszállítójával meg nem gyűlt a baja.

A hentessel, aki a háború alatt folyamatosan szállított az étteremnek havonként történt az elszámolás. Az étterem tulajdonosai ellenőrzés nélkül, szállítólevél alapján fizették a számlákat. 1918-ban az étterem üzletvezetője meglepve konstatálta, hogy jóval magasabb árat fizettek a hentesnek, így az étterem tulajdonosa felszólította őt, hogy a különbözetet fizesse vissza. Ez akkor százezer korona volt, amit a hentes ügyvédje ki is fizetett. Itt akár véget is érhetne a történet, minden jóra fordult, gondolhatnánk. De aztán… „Eltelt két esztendő, lezajlott a forradalom, elmúlt a kommün és híre terjedt a különítményeknek, legendákat kezdtek mesélni a Britannia szálloda rohamsisakos titkairól.” Az ún. britanniás tisztekről van szó, akik nevüket onnan kapták, hogy a hajdani Britannia (ma Béke) szálló az 1920-as évek elején a fehérterrorista tiszti különítmények, a „britanniások” tanyája volt.

„1920 tavaszán megjelent az étteremben egy alaposan körülszíjazott, revolverrel, oldalfegyverrel, sisakkal ellátott marconaarcú katona…”. A vendéglő tulajdonosát kihallgatásra idézték be a Britannia-szállóba. A vendéglős még soha nem követett el bűntényt, így azonnal elsietett a főkapitányságra, nem értette, miért kívánják őt a Britannia-szállodában látni. Kiderült, hogy a hentes felhatalmazta a különítményt, hogy a két évvel azelőtti százezer koronát vegyék vissza az étterem tulajdonosától. A vendéglős hiába tett lépéseket a polgári hatóságoknál, azok kényszeredett, széles gesztusokkal, vállvonogatással közölték, hogy sajnos nem áll módjukban az erőszak jogán működő különítményekkel szemben védelmet nyújtani.

Az idézés napján a vendéglő tulajdonosa végül megjelent a szállónál. Kézigránátos és rohamsisakos őrök sorfala között lépett be a hallba. Kora reggel volt. A hallban csak egyenruhás, átvirrasztott és átmulatott éjszakák sápadtarcú Britanniásai lézengtek föl és alá. Ekkor egy nagyon otthonosan mozgó, szőke, elegánsan öltözött asszony jelent meg, Léderer Gusztávné, aki nyomban helyet is foglalt a várakozók mellett. Lédererné meghallgatta a százezer korona históriáját és mint aki csak fölületes beszélgetést folytat, egész halkan kérdéseket intézett a vendéglős vagyoni állapotáról és egyéb körülményeiről. Akkor e kíváncsiskodásnak nem tulajdonítottak semmilyen jelentőséget. Majd dicsekedni kezdett, s kérkedő elbeszélése hosszú ideig tartott:

Ezen a ponton kicsit jobban utánanéztünk, mit lehet tudni erről a nőről... Ő az a Lédererné, akinek a nevéhez csaláson, zsaroláson, lopáson kívül egyébiránt egy brutális gyilkosság fűződik, aminek hatalmas visszhangja volt a korabeli sajtóban, de ma is szép számmal találni részleteket róla a neten. A történetet nemrég Szász János rendező dolgozta fel „A hentes, a kurva és a félszemű” c. filmjében Gryllus Dorkával a főszerepben, sőt annak idején egy kuplé is született róla, amit később Hobo és Deák Bill Gyula is megénekelt ("Lédererné, mi van a kosárban..."). Aki kíváncsi, mi van a kosárban, itt elolvashatja. Eszerint épp egy hentest tett el láb alól a férjével, nem is akárhogyan. Amikor itt tartottunk a történet nyomozása közben, a hideg futkosott a hátunkon Barbival. Belegondolni is rossz, hogy a vendéglős rokon rosszabbul is járhatott volna… Na, de nézzük, hogyan is folytatódott

"Ezután a vendéglő tulajdonosát bevitték a szobába, ahol mímelték a hivatalos formaságokat, jegyzőkönyvet vettek fel vele. Már ekkor a Iegterrorisztikusabban léptek fel vele szemben. A szobában is hangosan rákiáltottak: — Ez a pénz, ez a százezer korona a mienk lesz és éppen ezért ki fogja fizetni azonnal, mert különben szíjjal hasítanak ki a hátából.” Első kihallgatása így ért véget. Utána felkeresett több ügyvédet, senki sem vállalta az ügyet. Nem mert senki bemenni a Britanniába. Új idézést kapott. Amikor újra elment, meglepő körülményeket talált: 

„Földúlt, furcsaképű szállodaszobába léptek. A hotelszobában két egymásmellé állított ágy volt vetetlenül, mintegy hatan hevertek az ágyban. Az ágyak alatt — friss zsákmányként —nyolc-tíz darab vadonatúj autópneumatik. A padlón szerte-széjjel üres boros- és pezsgőspalackok és az éjszakai mulatozások, duhajkodások fölrúgott nyomai, széthányt kártyacsomagok. Fiatal egyenruhás tisztek tápászkodtak fel az ágyból és trágár módon tárgyalták meg az elmúlt éjszaka dorbézolásait. Sokáig tartott, amíg felöltözködtek, megmosakodtak.... Három óra hosszat várakoztatták őket, s hogy a kihallgatás számára megfelelő lelki előkészületet teremtsenek, belépett egy sötétképű, mogorva százados a szobába és zordonan egy szó nélkül fölrántotta a szobában álló kis asztal fiókját és öt-hat kisebb-nagyobb revolvert csapott mérgesen az asztalra, kézigránátokat szedett elő és minthogyha egyedül lenne a szállodai szobában, félóra hosszat tüntetőleg egyebet sem tett, csak jobbra balra csattogtatva töltögette a revolvereket.”

„Föltűnő volt, hogy Léderer Gusztávné is többször belépett a szobába. Az ott lévő fiatal tisztek nagyon szívélyes szavakkal üdvözölték Lederernét németül. — Jónapot Micike! Hogy aludt Mici nagysád? — mondogatták Léderernének, akinek mindenkihez volt egy nyájas szava. Lédererné azután összesúgott a kihallgatást vezető Británniásokkal. Kiment a szobából, később megint bejött, nagyon érdeklődött az eredmény iránt”. Majd közölték a vendéglőssel:  „Bírói eljárásnak helye nincs. Ez ügyben kizárólag mi vagyunk illetékesek, s ha nem fizet, minden továbbiért viseli a következményeket”. Semmi reménye nem volt arra, hogy ép bőrrel szabaduljon meg. Minden ingó vagyonát összeszedte, üzletének forgótőkéjét kivonta és szorongatott helyzetében kifizette az összeget. Mivel akkoriban termetes, szép szál, imponáló ember volt, azt sikerült elérnie, hogy nyugtát kapott a fizetésről. Miután üzletének forgótőkéjét elvették tőle, nem tudta az éttermet tovább vezetni. Bár később próbálta peres útra terelni az ügyet, hiába. Mély depresszióba esett, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatták, már nem volt régi önmaga. Végül visszatért a családi gyökerekhez. Kertészsegédként halt meg.

Léderernét később életfogytig ítélték, de jó magaviselete miatt korábban szabadult. Azon a környéken lakott, ahol gyerekként a rokonaink is, akik nap mint nap látták őt kosárral a kezében. Bár úgy nézett ki, mint a gonosz boszorka a mesében, nem féltek tőle. Nem tudták, hogy miket követett el. Azt sem sejtették, hogy köze volt a fenti történethez...

Zsófi

A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában (adt.arcanum.hu) találhatóak.