Teljes volt ez a pár nap Herkulesfürdőn, nem volt hiányérzetünk, ezért igazán nem gondoltuk, hogy még vár ránk egy kis meglepetés. Még egyszer utoljára bementünk a központba megtölteni a palackokat forrásvízzel és teljesíteni egy rokon kérésére azt a küldetést, hogy vigyünk haza egy kis herkulesfürdői földet. Megálltunk a parknál, és a mamutfenyő tövében szorgalmasan ásni kezdtünk. Bár igyekeztünk a fenyő mögé elbújni, vicces látványt nyújthattunk, ahogy ott guggoltunk és túrtuk a tegnapi kiadós zuhétól nedves földet, mint két gondtalan gyerek a homokozóban.

Ha már a forrásnál jártunk, bekukkantottunk a polgármesteri hivatal épületébe is, hátha ezúttal szerencsével járunk. Kicsit bizalmatlanul merészkedtünk beljebb, amikor láttuk, hogy egy idős portás bácsin kell átjutni, akivel sejtettük, hogy előbb egy komolyabb kommunikációs hézagot kell áthidalni. Kézzel-lábbal nem sokra jutottunk volna, így gugli barátunkat hívtuk segítségül. Addigra kisebb csapat verődött össze körülöttünk, csupa segítőkész irodistából. Megértették, mit akarunk és a portás bácsi intett, hogy kövessük.

Visszafojtott lélegzettel indultunk felfele a lépcsőn, de még így is éreztük azt az évtizedek óta bennragadt, mindent átható, cigifüsttel kevert dohos szagot, ami a hazai szocreál intézményekre is annyira jellemző. Gyér fény, málló falak, szakadt fotelek, kopott parketta, aktahegyek mindenhol, mintha jó pár évtizede megállt volna az idő.

Először a titkárságon próbálkoztunk, aztán a lakosság nyilvántartó irodába vezettek minket, ahol nagy meglepetésünkre a szállásadónk karjaiba futottunk. Erre igazán nem számítottunk, de legalább innentől oldottabban folytatódott a diskurzus, és rögtön kezébe vette az ügyünket. A helyi történész irodájába kísért minket, aki több könyvet is írt Herkulesfürdő múltjáról, ennél közelebb nem is járhattunk volna a beteljesedéshez. Az sem okozott fennakadást, hogy személyes teendői miatt nem találtuk bent, de épp akkor telefonált, hogy már úton van, és mi sem volt természetesebb, minthogy hellyel kínáltak minket, hogy megvárjuk.

A történész bácsi hamisítatlan nyolcvanas évekbeli eleganciával, zöld kockás tweed zakóban, barna nyakkendőben érkezett. Ahogy beavattuk a családtörténet részleteibe, egyre jobban látni véltük felcsillanni a szemében a fényt. Ő is elmesélt néhány izgalmas részletet a könyvéből, elintézett pár telefont a kedvünkért és kinyomozta, hogy hol érdemes tovább kutakodnunk. Annyira belemelegedett, hogy végül le is kísért minket és még hosszú percekig mesélt átszellemülten Herkulesfürdő egykori nagyságáról. Látszott, hogy őt is megérintette a történetünk, mert ragaszkodott hozzá, hogy tartsuk a kapcsolatot. Ki tudja, lehet, hogy a következő könyvében szentel a mi történetünknek is egy külön fejezetet. :)

Zsófi & Barbi