Hosszú ideje terveztük, hogy eljövünk Herkulesfürdőre, ahol a dédnagymamáink felnőttek. Ahogy ezt már korábban leírtuk, közös üknagyapánk itt volt főkertész, a nevéhez fűződik számtalan rózsafajta keresztezése, erről itt meséltünk. Herkulesfürdő termálforrásairól nevezetes, Ferenc József és Sissi is nagyon szerették ezt a fürdővárost, amit még a rómaiak alapítottak. Maximálisan megértjük őket, minket is rabul ejtett ez a hely. Épp egy herkulesfürdői panzióból írjuk ezeket a sorokat, azon morfondírozunk, hogyan öntsük szavakba az élményeinket. Sok érzés kavarog bennünk, elképzeljük, hogy ugyanezeket az utcákat róják dédnagyijaink és a parkban álló 300 éves mamutfenyő árnyékában hűsölnek ők is.
Izgalommal vegyes félelemmel készülődtünk, mert valaha Európa egyik legelismertebb fürdőhelyének számított a város, de mára a cikkek alapján sokat vesztett egykori fényéből. Mindenhol azt olvastuk, hogy bár érezni a régi báját, mostanra kísértetvárossá változott. Így nem voltak különösebb elvárásaink, amikor megérkeztünk, csak át akartuk érezni a hely szellemét és szimplán jól érezni magunkat. Úgy voltunk vele, úgyis úgy lesz, ahogy lennie kell - vagy ahogy a dédnagyik összeszervezik-, ahogy azt is, ahogy mi egymásra találtunk a munkahelyünkön múlt ősszel...Így lettünk kollégákból rokonok.
Alig hittük el, amikor megláttuk a Herkulesfürdő táblát, hiszen előző nap még az irodában egyeztettünk, kilenc hónapja pedig még egymás létezéséről sem tudtunk, és egyszer csak megérkeztünk oda, ami addig olyan távolinak tűnt. Az utazás ötlete nem először merült fel a családunkban, őseink közül többen is vissza akartak térni, és most mi itt vagyunk. Kicsit helyettük is jöttünk, vagy velük? Néha volt ilyen hátborzongató érzésünk...
Az első perctől kezdve csupa jó élmény ért minket. A szálláson elmeséltük a tulajnak, hogy mi járatban vagyunk, aki erre rögtön egy sor múlt századeleji képet ásott elő a számítógép mélyéről. Az is kiderült, hogy a főutcát egyenesen a rózsákról nevezték el. Be is mentünk gyorsan a központba egy kis esti sétára. Az első intenzív élmény az a kénes szag volt, ami megcsapta az orrunkat, de szerencsére tudtuk, hogy ez a termálvizek jellegzetessége. Hiába láttuk, hogy tényleg elég lepusztult állapotok uralkodnak, mi ösztönösen kiszíneztük magunkban a képet, mert minket így is elvarázsoltak a korabeli épületek. Belelkesültünk és alig vártuk, hogy világosban is lássuk Herkulesfürdőt. Másnap jól indult a reggel, egy-egy rózsát kaptunk a kávé mellé azzal az indokkal, hogy "veri imósönöl jáur sztori". :)
Meghatva indultunk el felfedező körutunkra. Bejártuk a Kazán-szorost, ahol motorcsónakba szállva hasítottunk a Dunán. Láttuk Decebal, az utolsó dák király kőbe vésett szobrát, a Bigéri vízesést, de meséljenek helyettünk inkább a fotók...
Azon túl, hogy megnéztük Herkulesfürdő és környéke látványosságait, minket az szórakoztatott legjobban, hogy találgattuk, vajon melyik házban élhettek a dédnagyik. Próbáltunk figyelni minden jelre, hátha találunk valamilyen nyomot vagy információt, ami segít. Elmentünk a temetőbe, még a polgármesteri hivatal zárt ajtaja előtt is álldogáltunk egy sort, de sajnos sehol nem jártunk sikerrel. (nem adjuk fel, otthon folytatjuk a nyomozást). Viszont annál jobban élveztük a napsütést, a hatalmas hegyeket, a buja növényzetet, a csobogó patakot és a rózsaillatot. Azon is jó érzés volt eltűnődni, hogy a ma nyíló rózsák helyén a mi ükapánk díjnyertes rózsái virágozhattak egykor. Ha levesszük a rózsaszín szemüveget, azért nem lehet nem észrevenni a kihalt házakat, az üres szállókat a betört ablakokkal, még ha a romokon túl láttuk és éreztük is a régmúlt kor hangulatát.
Zsófi&Barbi
