Nagyon intenzív négy hónap van mögöttünk Zsófival, nem volt olyan nap, amikor ne találtunk volna valami izgalmasat a családunkról, amit persze folyamatosan elemeztünk, megfejtettünk, helyre raktunk. Közben pedig ismerkedtünk, sokat beszélgettünk, egyre jobban megismertük egymást és magunkat. Rengeteg érzés, gondolat. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ásson mélyre, ismerkedjen meg a családjával, tegyen fel kérdéseket, mert kincseket fog találni. Ez persze nem mindig lesz kellemes, sokszor fájni fog, de sokkal többször pedig felemel. Ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk, fontos tudni, honnan jöttünk, milyen csomagot kaptunk.

A napokban a Facebookon szembe jött velem ez a kép, ezzel az idézettel:

„Ha úgy érzed, hogy jelentéktelen vagy, gondolj arra, két ember, apád és anyád szerette egymást, hogy te megszülessél. És ugyanígy szerette egymást négy nagyszülőd, 8 dédszülőd, 16 ükapád és 16 ükanyád. Ha 25 évet számolunk egy generációra, 500 év alatt 1048576 ember szerette egymást, hogy te megszülethess.” Gene Britton

A múlt feltérképezése mindenkinek sok érdekességet tartogat.

A családtagoknak feltett kérdésinkkel nagyon közel kerülhetünk hozzájuk, megérhetjük őket/magunkat. Az meg külön nagy szerencse, ha újabb rokonokra bukkanunk. Éva néni, várom a találkozást! (erről majd később mesélek, hogy értsétek)

Ha elkezdesz kutakodni az Internet segítségével és eléd kerül egy több, mint száz éves anyakönyvi kivonat a nehezen kivehető ákombákomjaival, megcsap a történelem szele, ami azonnal magával is ragad, már-már zavaróvá válnak a hétköznapok pillanatai. Nehéz szabadulni a fantáziától, ahogy kirajzolódik ükapád/ükanyád, ük-ükapád/anyád élete, öröme és bánata. Megváltozik a világról alkotott képed, már nem a történelem órákon elhangzottak szerint képzeled el a múltat, hanem a saját családtörténeteden keresztül.

De most vissza a jelenbe.

Többször hallottam és tapasztaltam már, hogy az Élet a legjobb forgatókönyvíró. A cég, ahol együtt dolgozunk Zsófival, épp költözik, irodák épülnek/szépülnek és mi most ideiglenesen egy emeletre kerültünk, így a reggeli kávénk kavargatása közben együtt indíthatjuk a napunkat. Ezek a reggelek, mindig lehetőséget adnak egy újabb beszélgetésre, amik feltöltenek és elindítják a napomat. Ha a folyosón szembe megyünk egymással, mindig mosolygunk és közben össze is kacsintunk. Ezekben a pillanatokban egyszerre találkozik a múlt és a jelen. Baromi szerencsésnek érzem magam, és ha hangosan nem is mondom, de  magamban mindig suttogom: Hello, Rokon! Kösz, hogy vagy!

Barbi